Másfél év alatt több mint 13 milliárd forintot költött az állam az országgyűlési képviselők munkatársaira
Idén eddig a KDNP-s Rétvári Bence költötte a legtöbbet alkalmazottakra.
Idén eddig a KDNP-s Rétvári Bence költötte a legtöbbet alkalmazottakra.
Az alkalmazottat az Országgyűlés Hivatala fizeti, feladata a volt köztársasági elnök lakásának üzemeltetése.
A kormánypárti képviselők munkahelyéért a frakció fizet.
Akár havi 539 ezer forintért is válogathatnak majd a képviselők a fővárosi albérletek között.
A járművek nem a parlamenti frakciók részére, hanem saját használatra veszi a hivatal.
Ez az a csarnok, aminek a kordonnal való körbevétele és használata kapcsán többször összetűzésbe került a képviselő a csepeli fideszes városvezetéssel.
Szél Hozta Rézvitézről olvashatnak a gyerekek mikuláskor.
A budapesti Városházára is kikerült a sokszínűséget jelképező zászló.
Második nekifutásra jött össze a közbeszerzés, nyolc szőnyeggel díszítik a Nándorfehérvári termet és előtereit, valamint a Pázmándy termet.
Egy, a Parlament épületétől messze lévő panelt.
A Gyurcsány-kormány idejéből ismert két régi bizalmas, Dessewffy Tibor és Ficsor Ádám érdekeltségeit hizlalta leginkább az elmúlt másfél évben a DK-képviselőcsoportja.
Jobbik megoldotta, hogy a sorozatos ÁSZ-bírságok elvitték a párttámogatását – röviden így összegezhetnénk a képviselőcsoport 2018 májusától napjainkig tartó költéseit. Alig több mint másfél év alatt minden más frakciónál többet fizettek ki általános, jogi- szak-, és kommunikációs tanácsadásra, de alaposan kistafírozták a pártközeli elemzőintézetet is.
Ügyvédekre, kommunikációra, rendezvényekre és internetes hangulatmérésre költött legtöbbet a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja – derült ki az Országgyűlés Hivatalától kikért frakciószerződésekből. A frakció maga nem él olyan nagy lábon, mint a KDNP-é, de az ő szerződéseik között is találtunk érdekességeket.
Bár a borra és pálinkára már nem költ (vagy legalábbis nem így, nevesítve) a KDNP parlamenti képviselőcsoportja, a frakció 2018 májusa óta kötött szerződéseinek listáján azért így is akadnak meglepő tételek, ahogy a megbízottak között volt és jelenlegi KDNP-s funkcionáriusok is. Az Országgyűlés Hivatalától az összes parlamenti frakció kiadásainak összesítését kikértük. A feldolgozott adatokból készülő sorozatunkat a kisebbik kormánypárttal kezdjük.
A közpénzek elköltését vizsgáló újságírók munkáját is ellehetetleníti, ha a költségvetési szervek és a bíróság gyakorlatában általánossá válik, hogy a GDPR-ra hivatkozva tartanak vissza magánszemélyekre vonatkozó adatokat. A hvg.hu pillanatnyilag az Országgyűlés Hivatalával áll hadban, mert meg szeretnénk tudni, hogy a pártfrakcióknak ki ad sok tíz- és százmillióért tanácsokat.
A fideszes frakcióvezető feleségének édesanyja főállásban egy fideszes parlamenti képviselő személyi titkáraként dolgozik – derült ki ma Hadházy Ákos Facebook-bejegyzéséből. Azt azonban az ellenzéki politikus sem tudta, ki ez a kormánypárti képviselő, és ha az érintetten, vagy az Országgyűlés Hivatalán múlt volt volna, mi sem tudjuk meg soha.
Azt mondják, nem a feladatuk. Pedig az ellenzéki főpolgármester-jelöltről a Párbeszéd állítása szerint a Képviselői Irodaházban készült a kiszivárgott hangfelvétel.
A Privátbankár.hu megnézte, mennyivel nőtt egy év alatt az Országgyűlési Hivatal, a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országgyűlési Őrség alá tartozó rendvédelmi szerveknél a dolgozók fizetése.
A New York Kávéház séfjéhez köthető cégekkel kötött előszerződést az Országgyűlés Hivatala a Kossuth tér 6. alatti étteremre.
A közlemény szerint az azonosító kártya nélküli voksolás és Latorcai helyváltoztatása is szabályos volt.